Boldogságtréning - beszámoló egy rendhagyó tréningről

Nagyon vártuk már az első boldogságtréningünket, ami különbözött minden eddigi képzésünktől. Az alábbiakban résztvevőnk, Szalai Gréta beszámolóját olvashatjátok.

Péntek 13. ide vagy oda, most nem igazolódtak be a babonák. Nem túlzok, ha azt mondom mindazok nevében is, akik rajtam kívül részt vettek a tréningen: feltöltődött lélekkel léptünk ki nap végén az ajtón.

A csaknem 8 órás tréning alatt nem érezted az időt. Épp olyan érzés volt, mintha „kiragadtál volna egy pillanatot az időből, megfagyasztottad volna és azt a pillanatot élted volna meg a perceknek tűnő órákon keresztül”.

De hogy élheti ezt meg 18 teljesen különböző ember egyként és ugyanúgy? 18 ember, akik teljesen különbözően fogalmazzák meg, hogy számukra mit jelent a boldogság? Trénereink, Betti és Dalma felkészültségükkel és odaadásukkal vezettek végig minket feladatokon át. Emellett az, hogy az első pillanattól kezdve égősorokkal, virágokkal és plédekkel vettek minket körül, ezáltal egy darabka otthont teremtetve körénk, már megalapozták a hangulatot.

Különböző feladattípusokon keresztül ismerhettük meg jobban egymást, de ami talán a legfontosabb, saját magunkat. Az önismereti- és csapatépítő feladatokban kiélhettük kreativitásunkat, elgondolkodhattunk olyan kérdéseken, amik valószínűleg magunktól eszünkbe sem jutnának.

Bátran ajánlom mindazoknak a tréninget a jövőben, akik a mai rohanó világban egy pillanatra megállnának és tennének a boldogságukért. Hiszen a hygge maga az életérzés, amit ha részben is, de szükséges lenne alkalmaznunk a mindennapjainkban! :)

Köszönjük, hogy megosztottad velünk!

Kis nosztalgiaként íme összefoglaló videónk :)